fbpx

Mi az életünk értelme? Miért nem vagyunk igazán boldogok? 

Több ügyfelem is van, akik jól keresnek, jól fizető munkájuk van, van pénzük, autó, ház, párkapcsolat és még sem boldogok.

Persze órában nagyon sokat dolgoznak. Szinte csak a munkájuknak élnek, amit valamikor nagyon szerettek, de ma már úgy érzik megfojtja őket.  

Munka, háztartás, kevés idő a gyerekkel, majd megint a munka majd a házi munka, valamicske idő a párjára, folyton a rohanás, mindenki elégedetlen, semmi idő önmagára, a napok rohannak egyik a másik után és ez így megy évek óta:  

Úristen, hát ennyi lenne az élet?  

Persze egyre fáradtabb, türelmetlenebb, ingerültebb, sokszor egyre túlsúlyosabb és kiégettebbnek érzi magát az ember. 

Szinte fáj az élet. Teher, egy taposó malom egy ördögi kör, vergődés. 

Tudom, hogy sokan élünk így és talán te is egy vagy a sok közül.

Tudod mit szeretnél másként tenni, de nincs erőd változtatni.

Hogy miért tönrténik veled mindez, erről ebben az írásomban  itt olvashatsz.

Nincs erőd meghozni döntéseket, leülni, szembenézni a helyzettel és megfogalmazni, hogy mivel nem vagy elégedett, mert a következő pillanatban az jut eszedbe, hogy pénz kell, még nem állhatsz le, hogy nem jött még el az az idő. Mit szólnak a munkahelyeden, ha kiderül, hogy nem bírod már így sokáig és mit szólna a család, hogy nem vagy elégedett. Senkinek sem mersz beszélni róla. 

DE HÁT MI BAJOM VAN? MI BAJOM LEHET? ÖRÜLNÖM KELLENE! MINDENEM MEG VAN! MIÉRT NEM VAGYOK BOLDOG? és te csak vársz, majd vársz ameddig valami történik.  

Nem vészjósolok, de általában történik valami. Egy baleset, egy nem várt betegség vagy leépítés vagy ami még rosszabb egy haláleset ébreszt fel, hogy ÁLLJ MEG ÉS GONDOLKODJ, MAJD VÁLTOZTASS! 

Értsd meg! Egyetlen dolog biztos az életedben a változás.  

Semmi sem marad ugyanaz és ami nem fejlődik az elkezd hanyatlani.  

MIÉRT? 

Mert minden mozgásban van. Olyan nincs, hogy valami áll és állandó és kiegyensúlyozott békességben marad. Ez természeti törvény, ami ránk emberekre is érvényes. Senki sem szeret változtatni, de hiába nem szereted akkor is változni fog valami, mert ez az egyetemes törvény.

Tudom, hogy nem érdemes sokáig várnod. 

A kérdés csak az, hogy hogyan kezd el, mi az első lépés, honnan érdemes elkezdened, hiszen már így is alig van energiád. 

A legjobb egy coach lenne és ezt javasolnám mindenkinek a legszívesebben, mert a leggyorsabb és leghatékonyabb eredményt úgy érheted el. De azt is tudom, hogy arra meg kell érni.  

Amikor ügyfeleket kerestem gyakorolni, sokan felkapták a fejüket a “coacholhatlak” szóra, anélkül, hogy tudták volna mihez keresek alanyokat, hogy: na nekem az biztosan nem kell, én nem vagyok hülye…. 

A coach nem pszichiáter és nem beteg emberekkel foglalkozik. 

Kifejezetten egészséges, harmóniát, megoldást kereső, tenni, változtatni akaró, a jobbra vágyó embereknek tud óriási segítséget nyújtani. 

Ha viszont még nem állsz készen egy coachot felkeresni akkor azt javaslom kezd az egészségeddel és az energia szinted növelésével. 

Keresd fel az orvosod, győződjetek meg egy vérvizsgálattal, hogy minden rendben van e nálad. Kezdj el táplálék kiegészítőket szedni. És kezdj el mozogni. Biciklizz, sétálj, fuss, ússz, teljesen mindegy, mi az, ami neked bejön csak csináld. 

MINDEN NAP TEGYÉL MAGADÉRT VALAMIT.  

Lélegezz, tanulj meg ellazulni! 

Kezdj el időt tölteni önmagaddal.  

Majd kezd el megtalálni a válaszaidat.Mi az, amit nem szeretsz a jelenlegi életedben? 

Mi az, amin változtatni szeretnél? 

Hogyan szeretnéd, hogy más legyen? 

Hogyan tudnád azt realizálni, megvalósítani az életedben? 

Milyen lehetőségeid vannak? 

Mi lehet az első lépés? 

És tedd meg az első lépést! 

Mikor, ha nem most? Semminek nem kell történnie ahhoz, hgy elkezdj valami mást, valami újat. Ne várj!

Ehhez hoztam neked egy segítséget. Készítettem egy évtervezőt, hanganyaggal, ráhangoló meditációval. Ezt az évtervezőt használjuk a klienseimmel az egy éves megvalósító programomban, hiszen szükséges, hogy ránézz a jelenlegi helyzetedre és előre tudj látni néhány évre.

Itt tudod elérni az évtervezőt. 

Használd nyugodtan, neked készítettem, mert azt akarom, hogy örömben és boldogságban élj, mert csak is így érdemes. 

Ha tetszett az írásom, oszd meg kérlek hát ha másnak is segítségére lehet és iratkozz fel a hírlevelemre, hogy további gondolatokkal tudjalak segíteni.

Ha további inspirációra, támogató közösségre vágysz csatlakozz a megvalósítók facebook közösséhez itt. Ez egy zárt csoport, pozitív hozzáállású segítőkész emberekkel. Kérd a felvételed, szeretettel várunk minden pozitív gondolkodású embert aki tenni kíván önmagáért.

Szeretettel,

Rácz Gabriella 

Mindset és lifecoach