fbpx

Egy ajándék meditációval érkeztem hozzád. Ma beszélgettem egy nagyon kedves ismerősömmel és mélyen maghatott a története. Nehéz élethelyzetben van. A legkedvesebb személy az életében kórházban fekszik és egy komoly, súlyos betegséggel küzd.  

A kétségbeesés, a tehetetlenség, a nyugtalanság, a szomorúság, a félelem és a fájdalom mellett elkezd a saját egészségünk is meggyengülni. Pont akkor, amikor a legnagyobb szükség van a támogatásunkra, az erőnkre, a biztatásunkra. 
Végtelen súly, teher és aggodalom időszaka ez.  

Mit tegyek?

Mit tehetnék? Hogyan segítsek? Hogyan segítsek magamon? Csak jönnek, kavarognak és szűnni nem akarnak a gondolatok a fejünkben.  
Azt gondolom, nem csak a betegség megjelenése okozhat ilyen bizonytalanságot, ilyen állapotot. 

Ugyan ilyen kétségbeesettek vagyunk, ha elveszítjük a munkánkat, ha elhagynak, ha semmibe vesznek, ha megbántanak bennünket, ha anyagi gondok nehezednek ránk. 

Az első gondolatom az volt, amikor beszélgettünk, hogy Isten mennyire szeret bennünket. Jó ég! Mondhatnád. Hogy jön ide Isten? Istenre én nem vallási értelemben gondolok. 

Isten számomra maga a szeretet. És amire a legnagyobb szüksége van minden embernek az ilyen helyzetekben pontosan a Szeretet. És amikor a legnagyobb bajban vagy, akkor van rá a legnagyobb szükséged.  

Korábban, alig néhány éve én voltam az, aki ebben az esetben Istent hibáztattam volna. És csak annyit kérdeztem volna, hogy MIÉRT? Miért pont én és miért pont most? Hosszan tudnék mesélni az én utamról, de most nem azért ültem le írni. 

Lehetőséget szeretnék adni neked…

…hogy meg tudj nyugodni, hogy nyugodtabban tudj gondolkodni. Amikor a legnehezebb, akkor kell a fókuszodat megpróbálnod áthelyezni a hálára és a szeretetre. 

Nem azt mondom, hogy kerüld a fájdalmat, hiszen az életünk része és igenis vannak helyzetek, amikor fáj, amikor nehéz, amikor éppen reménytelennek látszik minden. 

Ha nyugodt tudsz maradni, sokkal jobban át tudod gondolni a tenni valóidat és sokkal jobb döntéseket fogsz meghozni. Az immunrendszered is erősödik és könnyebben tudsz pihenni, mélyebben aludni, mert a mentális fáradtság csak tovább ront a helyzeteden. Ha egész éjszaka csak a gondjaid körül forognak a gondolataid, nem tudsz még nyugodtan pihenni sem. 

Fogadd el tőlem ezt a meditációt, ami a háláról szól. Hallgasd esténként elalvás előtt.

Csatlakozz a MEGVALÓSÍTÓK csoportjához és vedd kezedbe az életed irányítását, Éld te is Legszebb Életed!

Itt tudsz a csoporthoz csatlakozni: MEGVALÓSÍTÓK

Legyen csodás napod!  
Szeretettel, 
Rácz Gabriella
Mindset és life coach 

Ui: Éld a Legszebb Életed és Maradj Úton!  
Tegyél meg mindent, amit tudsz, azt csináld örömmel és a többit engedd el!  
Ha kérdésed van, ide tudsz emailt küldeni: raczgabriella.rcz@gmail.com